Hírlevél, Feng Shui tippek, megoldások elsőkézből.
A Feng Shui alapjai: Feng Shui iskolák
Eligazodás a Feng Shui iskolák között
A tradicionális feng shui története során, melynek alapelveit az ún. Temetkezések Könyvében (Burial Book) jegyezték le, több irányzat és ezen belül is több iskola létezett, mely egy-egy mester nevéhez kapcsolódott. Az volt a szokás, hogy a mesterek a szellemi örökséget, a „titkokat” sokszor csak haláluk közeledtével adták át kiszemelt tanítványaiknak, ráadásul csak szóban. Az írásos dokumentumok némelyike elveszett, megsemmisült, voltak olyan nézetek is, melyek nem állták ki az idők próbáját.
A tradicionális feng shuiban két iskolát különbözettünk meg: ezek az ún. Forma Iskola és az Iránytű Iskola.
Feng Shui Forma Iskola
Forma Iskola (Xingfa – „Xing” jelentése forma, „fa” jelentése módszer, metódus )
A táj formája, alakzata alapján választották ki az ősi Kínában a mesterek az ideális helyet az építkezésre. Olyan helyet kerestek, ahol a qi összegyűlik: a hegyek körülölelik az épületet, elegendő védelmet nyújtva a széltől, a kanyargó víz pedig lehetővé teszi a földek öntözését, biztosítja a talaj termékenységét. Yang Yun-Song mester könyvében részletesen elemzi a hegyek és vizek formai osztályozását. Az őt követő szakértőket nevezik a Forma Iskola követőinek.
A formákat szimbolikusan állatok jelenítik meg, melyek egy karosszékhez hasonlóan helyezkednek el az épület körül.
Az épület háta mögött egy természetes hegy, magasabb ház, vagy ablak nélküli fal jeleníti meg az ún. fekete teknőst. Ha az épületnek háttal állunk, bal oldalon „táncol” a zöld sárkány, jobb oldalon található a fehér tigris, melyek domb, növények, kerítés, másik épület formájában biztosítják a ház védelmét, egyensúlyát. Azt tartjuk előnyösnek, ha a sárkány oldal kicsit erőteljesebb, mint a tigris oldal A ház előtt a tűzmadár „énekel”, mely valamilyen szabad terület, út, kis tavacska formájában van jelen. Akkor jó egy ház elhelyezkedése, ha a „mennyei lények” nem nyomják el a házat, tehát arányosak a házhoz képest, és bejut a napfény.
Napjaink modern városaiban az épületek, kerítések jelenítik meg a hegy, az utak a vízformákat.
Egy klasszikus feng shui tanácsadó gondosan megvizsgálja a ház, lakás környezetét: milyen a védelme az adott épületnek, megtalálható-e a „négy mennyei lény”, ha nem, akkor lehet-e, és hogyan mesterséges formákkal pótolni? Milyen hatással van az ott élőkre, ha pl. a hegy tetejére építik a házukat, vagy egy meredek lejtőre, a hegy lejtőjére, vagy a síkságra.
A formáknak jelentősége van az épület alakja szempontjából is: négyzet vagy téglalap, L, vagy U alakú, kör vagy szabálytalan formájú.
Feng Shui Iránytű Iskola
Az iránytű használatának kezdetét Hwang Di (ie. ~ 2704-2595) idejére vezetik vissza. Ebben az időben a feng shui mesterek már használtak iránytűt a temetkezési helyek és házhelyek kijelölésére. Később, különböző formulákkal kibővített iránytűt használtak a Lou Pan-t, melynek változatait a klasszikus feng shui tanácsadás során mai is használjuk.
Klasszikus feng shui tanácsadás alapjai: Lou Pan »
Ezen a különleges iránytűn szerepel a 8 irány (É, D, K, NY, ÉK, DK, ÉNY, DNY), mely mindegyike 45°-os szöget zár be:
Minden égtáj három 15°-os részre, összesen 24 ún. hegyre van osztva. A feng shui iránytűn kínai jelek találhatók a 12 ún. Földi Törzs és 8 Égi Ág és megtalálható a 64 hexagram is, melyet a Ji Jingből (Ji Kingből) ismerhetsz.
Nyolc Ház vagy Nyolc Irány Iskola
Az elnevezésben szereplő nyolc irány a nyolc égtájat jelenti, mely alapján 8 háztípust különböztetünk meg a fekvésük szerint, melyeket az irányokhoz tartozó trigramok nevével különböztetünk meg:
| Kan ház (Víz háza) | É-i fekvésű |
| Gen ház (Hegy háza) | ÉK-i fekvésű |
| Zhen ház (Vihar háza) | K-i fekvésű |
| Xun ház (Szél háza) | DK-i fekvésű |
| Li ház (Tűz háza) | D-i fekvésű |
| Kun ház (Föld háza) | DNY-i fekvésű |
| Tui ház (Tó háza) | Ny-i fekvésű |
| Qian ház (Ég háza) | ÉNY-i fekvésű |
A házakat Keleti (Vihar háza, Szél háza, Víz háza, Tűz háza) és Nyugati (Ég háza, Tó háza, Hegy háza, Föld háza) csoportokra osztjuk. Minden házhoz tartozik négy kedvező és négy kedvezőtlen szekció az ott lévő energia minősége szerint.
| Ház típusa | Kedvező területek | Kedvezőtlen területek |
|---|---|---|
| Keleti | K, DK, D, É | NY, DNY, ÉK, ÉNY |
| Nyugati | NY, DNY, ÉK, ÉNY | K, DK, D, É |
Az adott házban lakók születési évszámából, a kínai naptár figyelembevételével kiszámítható a személyes energiaszám (gua szám). A házakhoz hasonlóan az embereket is - gua számuk alapján - 8 típusba sorolhatjuk és ugyanúgy keleti, vagy nyugati csoportba sorolhatjuk. A keleti csoportba tartozók számára elvileg kedvezőbb egy keleti típusú ház, míg a nyugati csoportba tartozók számára a nyugati típusú házak előnyösek. A személyes energiaszámához tartozó kedvező irányokat mindenki javára fordíthatja.
| Keleti csoport | Nyugati csoport | ||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Elemek | Fa | Fa | Víz | Tűz | Fém | Föld | Föld | Fém | |
| Irányok jelentése | Gua | 3 | 4 | 1 | 9 | 6 | 2 | 8 | 7 |
| Nagy prosperitás, megbecsülés | Jó 1 | D | É | DK | K | NY | ÉK | DNY | ÉNY |
| Hosszú élet, romantikus kapcsolat | Jó 2 | DK | K | D | É | DNY | ÉNY | NY | ÉK |
| Jó egészség, harmonikus kapcsolat | Jó 3 | É | D | K | DK | ÉK | NY | ÉNY | DNY |
| Béke, stabilitás | Jó 4 | K | DK | É | D | ÉNY | DNY | ÉK | NY |
A számodra kedvező energiák kihasználása szempontjából fontos, hogy a bejárat, a tűzhely, az ágyad, az íróasztalnál és az érkezőnél lévő széked számodra kedvező területen legyen és a kedvező irányod valamelyike felé nézzen! A tanácsadás során a kedvezőtlen hatásokat mérsékeljük. Ez az iskola nagyon elterjedt, mert használata viszonylag egyszerű. Hátránya, hogy nem kalkulál az idővel, melynek hatására az energiák évről-évre változnak.
Repülő Csillag Iskola
A Repülő Csillag Iskola a tér és az idő összefüggésében vizsgálja a környezet és az ember kapcsolatát, ezért ez a legösszetettebb, ugyanakkor a leghatékonyabb módszere a klasszikus feng shuinak.
Az idő fontos tényező abból a szempontból, hogy mikor épült a ház, mikor születtek a lakói, de vizsgáljuk azt is, hogy a periódusról-periódusra, évről-évre változó energia (qi), milyen hatással van az ott lakók életére.
Az időt a kínaiak a bolygók állásának megfigyelése alapján ciklusokra bontják. A 180 éves ún. nagyciklust, kilenc 20 éves periódusra bontják, mely a Nagy Göncölszekér mozgásán alapszik. A nagycikluson belüli van három 60 éves időszak, melyet felső, középső és alsó ciklusnak neveznek.
A jelenlegi nagyciklus periódusai:
| Ciklus | Felső | Középső | Alsó | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Periódus | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
| 1864 02.04. | 1884 02.04. | 1904 02.04. | 1924 02.05. | 1944 02.05. | 1964 02.05. | 1984 02.04. | 2004 02.04. | 2024 02.04. | |
Jelenleg az alsó ciklus 8. periódusában vagyunk (2004 február-2024 február), melyre más típusú energiák jellemzőek, mint az ezt megelőző 7-es periódusra volt. A 7-es – többek között - a kommunikáció energiája, melynek eredményeként sokat fejlődött a telefon és az Internet szolgáltatás 1984-2003-ig. A 8-as periódusban a földdel – beleértve pl. az ingatlanfejlesztést is – és az energiával való foglalkozás kerül előtérbe. A változást Te is érezheted abból, hogy 2004 februártól milyen események történtek az életedben. Ha ezek pozitív irányba változtak az előző évekhez képest, akkor otthonodban, vagy üzletedben a periódus kedvező energiája jelen van. Ha eddig jól alakult az életed és váratlanul rosszra fordult „minden”, akkor szükséges a változó energiákhoz harmonizálni otthonod, vagy vállalkozásod.
Ismerve egy ház, lakás, üzlet az építés időpontját és homlokzati irányát egy ún. energiatérkép vagy Repülő Csillag-diagram állítható fel.
A Lo Shu diagram számait 1-től 9-ig csillagoknak nevezzük, ahol a csillag kifejezés az univerzális energia megjelölését szolgálja. A csillagok repülési „útvonala” meghatározott sorrendet követ: 5-6-7-8-9-1-2-3-4.
A komplett csillagdiagramon, mely lakásodról, házadról, üzletedről készül ún. hegycsillagokat és vízcsillagokat is találsz (balra fent a hegycsillag, jobbra fent a vízcsillag), mely a klasszikus feng shui tanácsadó számára pontos információval szolgál anyagi lehetőségeidről, kapcsolataidról és egészségi állapotodról.
| 3 9 6 | 7 5 2 | 5 7 4 |
| 4 8 5 | 2 1 7 | 9 3 9 |
| 8 4 1 | 6 6 3 | 1 2 8 |
A tanácsadás során ezeket az energiákat értékeljük, biztosítjuk a Qi szabad áramlását és teremtjük meg a harmóniát a különböző „tulajdonságú” csillagok között. Ez biztosítja számodra az egészséget, kapcsolataidban a harmóniát és az anyagi stabilitást, előrejutást.
A Repülő Csillag Iskolának sok változata ismert, ezek közül a komplex, átfogó ismereteket a Xuan Kong Feng Shui nyújtja, amelyben az idő és a hely, a forma és a csillagok egységet alkotnak.
Klasszikus feng shui tanácsadás alapjai: A repülő csillag módszer »
Energiaszegény az otthonod?
Feng shui siker megoldásokkal könnyen segíthetsz ezen!
Életed egyharmadára lehetsz hatással otthonod, környezeted tudatos alakításával. A terek feng shui megoldásokkal történő átalakításával otthonosabb környezetet teremthetsz, ami kedvezően hat kapcsolataidra, egészségedre, anyagi helyzetedre. Ha számodra kedvező helyen ülsz íróasztalodnál, kevésbé fáradsz el és szívesen tanulsz, ágyad helyének megválasztásával alvási problémáidon segíthetsz. Számtalan kérdésre kapsz hatékony választ a feng shui siker megoldásokkal!
Otthonod sikere a Te kezedben legyen! Sikeres Feng Shui megoldások »




