Hírlevél, Feng Shui tippek, megoldások elsőkézből.
A Feng Shui alapjai: A személyre szabott rend
A zseni átlátja a káoszt?
A Feng shui a harmónia kialakítására, az energiaáramlás megteremtésére törekszik a környezetben, melyet van akinek egyszerű, van akinek nehezebb megvalósítani, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy mit kellene tennie.
Bár mindannyian tudjuk, hogy mit jelent a rend, mégis nagy különbségek mutatkoznak köztünk, mivel a rendhez való viszonyunk nem csak a neveltetésünkön múlik, hanem a személyiségünk típusán, és a lelki állapotunkon, melyek persze összefüggnek egymással.
Lehet, hogy ismersz Te is olyan családokat, ahol bár rendszeresen rendet raknak, de egy nap, vagy egy óra után a tárgyak szinte önálló életre kelnek. Esetleg olyat is, ahol elámulsz milyen csodás rend van, és töprengsz azon, vajon hogy csinálja, amikor hirtelen a háziasszony óvatlan mozdulatának következményeként kidől egy szekrényből a sok behajigált ruha, vagy előkerül az ágy alól néhány cipő, zokni, keksz, pelenka.
Na és olyat, ahol kupacokban állnak már évek óta olyan fontos dolgok – pl. újságok, fényképek, gombok, meg nem varrt anyagok – amiből egy fotó, vagy egy cikk kellhet majd egyszer, valamikor, esetleg egy párnahuzatot varrhatunk a 10 éve porosodó anyagok valamelyikéből?
De az is lehet, hogy voltál már olyan ismerősöknél is vendégségben, ahol olyan tisztaság volt, hogy a padlóról lehetett volna enni, minden tárgy katonás rendben a helyén, a könyvek nagyság szerint elrendezve a polcokon, a szőnyegrojtok kiegyenesítve, az ingek, blúzok fogasra felakasztva azonos dőlésszögben egymás mellett, a törölközők, ágyneműk olyan glédában egymásra rakva, hogy vonalzót lehetett volna mellétenni.
A rend és a rendhez való viszonyunk
Bár gyerekkorunktól látjuk, halljuk szüleinktől, tanárainktól, hogy mit jelent a rend, mégis nagy különbségek mutatkoznak köztünk – még ugyanazon családon belül is – amiből nyilvánvaló, hogy a rendhez való viszonyunk nem csak a neveltetésünkön múlik.
Akkor mi máson? Hát a személyiségünk típusán, és a lelki állapotunkon, melyek persze összefüggnek egymással.
![]()
Kíváncsi vagy arra, hogy milyen a személyiséged?
És arra, hogy milyen a viszonyod a rendhez?
Az Érzékelő és az Intuitív közül egyik sem jobb vagy rosszabb. Egyik sem utal az intelligenciára, jellemre, kiválóságra. Egyszerűen csak különböznek. Viszont mindkét oldal azt hiszi, hogy a saját megközelítése a pontosabb és hasznosabb. Az Érzékelő azt gondolja, hogy az Intuitív nem gyakorlatias, a fellegekben jár, ábrándozik, míg az Intuitív azt, hogy az Érzékelő sohasem néz komolyan a dolgok mélyére, földhözragadt, elvész a részletekben.
Érzékelő (S) vagy Intuitív (N) típus vagy?
![]()
Tudj meg többet
Ha többet szeretnél ennél tudni, akkor
Töltsd ki ezt a kérdőívet, melynek eredményéből megtudhatod milyen a Te típusod viszonya a környezethez és a rendhez!
Ha többet szeretnél megtudni a típusodról, akkor most kérj személyes vagy skype konzultációt!
Amennyiben készségeidet szeretnéd fejleszteni, jelentkezz a Rend a lelke mindennek tanfolyamunkra, ahol a Feng shui megoldások mellett tippeket kapsz arra is, hogy a rendhez való viszonyodon hogyan változtathatsz
Akár a fotelban ülve megrendelhetsz ezzel kapcsolatos könyveket is:
Kérj komplex feng shui tanácsadást, melynek része típusod és családtagjaid típusának megismerése is!
![]()
Komplex Feng Shui tanácsadás
Feng shui siker megoldások számodra is elérhetők!
Életed egyharmadára lehetsz hatással otthonod, környezeted tudatos alakításával. A terek feng shui megoldásokkal történő átalakításával otthonosabb környezetet teremthetsz, ami kedvezően hat kapcsolataidra, egészségedre, anyagi helyzetedre. Ha számodra kedvező helyen ülsz íróasztalodnál, kevésbé fáradsz el és szívesen tanulsz, ágyad helyének megválasztásával alvási problémáidon segíthetsz. Számtalan kérdésre kapsz hatékony választ a feng shui siker megoldásokkal!
Otthonod sikere a Te kezedben legyen! Sikeres Feng Shui megoldások »
![]()

