Milyen a Zöld Lelkész és környezete?

A Feng Shui alapjai: A személyre szabott rend

Négy temperamentum: Zöld Lelkész (NP)A Zöld környékre virágokkal gazdagon övezett út vezet. Az ablakokban az ólom és metszett üveg a szivárvány minden színét képezve szórja a fényt szerteszét. Sok a csoportos összejövetel: az egyik találkozón ökológiai kérdésekről beszélgetnek, a másik csoport házastársi problémákhoz nyújt támogatást, a harmadik helyen aktivisták szerveznek résztvevőket közösségi programokra.

Sok a csoportos összejövetel: az egyik találkozón ökológiai kérdésekről beszélgetnek.A Zöld környékre virágokkal gazdagon övezett út vezet.

A Zöldvidék központja egy nagy művelődési ház, kulturális szolgáltató központ. A környéken élőket erősen foglalkoztatják a spirituális, fizikális, kozmikus és önfejlesztéssel kapcsolatos kérdések. A sporttevékenységek elsősorban nem a versenysportokra összpontosítanak, hanem olyanokra, mint az úszás, korcsolyázás, súlyemelés, jóga és tánc. A kereskedelem csak másodsorban érdekli őket. A ruházati üzletben elegáns és kézzel varrt modelleket állítanak ki. A könyvesboltok spirituális és szellemi témákra specializálódnak, többen egészség-központot és gyógynövény boltot működtetnek.

A helybelieket sokkal inkább érdekli az életminőségük fejlesztése, mint az anyagi javak birtoklása.Zöld Lelkész

A helybelieket sokkal inkább érdekli az életminőségük fejlesztése, mint az anyagi javak birtoklása. Sokuk gazdaságilag jól képzett, mert kreatívak, és jó kommunikációs képességgel rendelkeznek. Gyakran megtalálhatók a marketing, a PR és a reklám területén, vagy szívesen válnak értékesítési tanácsadóvá azon képességük által, hogy gyorsan fel tudják mérni klienseiket. Mások TV műsorvezetőként, sokan a pszichológia területén dolgoznak.

A környéken élőket erősen foglalkoztatják a spirituális, fizikális, kozmikus és önfejlesztéssel kapcsolatos kérdések.

Szülőként a Zöldek együtt álmodoznak a gyermekeikkel, mások gyermekeit és szüleit is gyakran bevonnak családi programokba. Ez a környék befogadja a bábszínházakat, a történelmi jelmezes felvonulásokat és a mesterségek vásárait. A Zöld gyerekek roppant lelkesen vesznek részt minden aktivitásban, így gyakran okoz nekik nehézséget, hogy felállítsák köztük a fontossági sorrendet.

A Zöld iskolák inkább egyéni visszajelzést adnak, mintsem osztályzatokat, és az együttműködő csoportos aktivitásokat hangsúlyozzák. A csapatok közül néhány nemzetközi elismerést vívott ki a film, játék és speciális gyermek TV műsorok készítőitől. A Zöld környéken lakók nem kedvelik a konfrontációt, és mások megbecsülését keresik. Igyekeznek harmonikus és kollegiális közösséget létrehozni, amely arra ösztönzi tagjait, hogy fejlődésük új szintjére jussanak. A Zöldek képessége inkább a befolyásolásban, nem pedig az ellenőrzésben rejlik.

FELTÖLTŐDNÉL ILYEN HELYEN? VAGY UNALMASNAK TALÁLOD?

Négy temperamentum: Zöld Lelkész (NP)

Fedezd fel a személyiséged és a környezeted kapcsolatát!

Feng shui siker megoldásokCsatlakozz Te is azokhoz – már több millió ember világszerte -, akik használják a személyiségtípusokról szóló elméletet!

Minden személyiség osztályozással foglalkozó elmélet kiindulópontja az emberek közti különbség megismerésének és megértésének vágya és persze az a szándék, hogy ezáltal kevesebb kommunikációs félreértés árán jobban megértsük magunkat és a másikat.

Feng shui tanácsadóként főként a rendhez való viszony különbségében tapasztaltam meg milyen hasznos a típusok jellegzetességének ismerete. Milyen sok idegességtől, felesleges vitától ment meg, ha megértjük, hogy a másik – aki épp a férjünk, gyerekünk, anyósunk, vagy a főnökünk – miért épp úgy viselkedik ahogy, a „szomszéd kertje miért zöldebb”, miért van nagyobb rend Pistáéknál, és hogy lehet az, hogy a férjeddel ellentétben a szomszéd sose hagyja a kulcsot a zárban.

MBTI (Myers-Briggs Típus Indikátor) »

Életed alakulásában kedvező fordulatra számíthatsz, ha harmonikus a tér körülötted, ha még az önismereted is bővül és tudatosan kommunikálsz, akkor már az életed 2/3-ra lehetsz kedvező hatással. Egész jó! Igaz?

Feng Shui siker megoldások
Vedd igénybe Te is!

További információ: Jobbágy Mária »

Telefonon: 20/9120-937

Négy temperamentum: Zöld Lelkész (NP)

Négy Temperamentum

Négy temperamentumSzemélyiségünk egyedi és megismételhetetlen. Mégis működnek minták, vannak hasonlóságok, melyek mindnyájunkra jellemzőek. Mire gondolok? Bizonyára Te is tapasztalod, hogy Vannak, akikkel pillanatok alatt egymásra hangolódsz, és lehetnek olyanok körülötted, akikkel ez tovább tart, vagy soha nem sikerül. Mindennapos lehet a Te kapcsolataidban is az élmény, hogy könnyen teremtesz kontaktust azokkal, akik hasonlóképpen gondolkoznak, éreznek, viselkednek, és lehetséges, hogy kerülöd azokat, akik számodra érthetetlenül, másként közelítenek meg dolgokat, de az is előfordulhat hogy állandó „harcban” állsz velük.

Értékeink különbözőek: hasonló dolgokhoz vonzódunk, vagy éppen ellenkezőleg, számunkra teljesen érdektelen lehet az, ami másokat lázba hoz. Ezeknek az azonosságoknak és különbségeknek sokféle forrásuk van, melyek közül az egyik magyarázatot az ún. személyiségtipológia adja, mely C. G. Jung nevéhez köthető. Az elméletére épülő kérdőívet - MBTI® - milliók használják világszerte, hogy jobban megismerjék és értékeljék önmagukat, megértsék és elfogadják a környezetükben élőket, legyen az valamelyik családtag, barát, ismerős, főnök vagy munkatárs.

Myers–Briggs-típuselmélet (Wikipédia cikk) »

Négy temperamentum és a Feng shui

Négy temperamentum és a Feng shuiA különbözőségek környezetünkben is „tetten érhetők”, melynek ismerete segíti, hogy könnyebben megteremtsd magad körül a harmóniát.

Ha ismered családtagjaid típusát, könnyebben megérted, hogy milyen igényeik, szempontjaik vannak pl. a lakás kiválasztásában, a saját szobájuk berendezésében, miért zavarja esetleg őket, ha rendet raksz az íróasztalán, vagy, ha elmozdítod valamelyik kedvenc tárgyát.

Ha párkapcsolatodban problémák vannak, akkor fontos, hogy hálószobád a klasszikus feng shui elvei szerint rendezd át, de legalább ilyen fontos, hogy megértsd és toleráld társad eltérő viselkedését, igényeit.

A négy Teperamentum egy-egy karaktert jelöl, akikben magadra ismerhetsz.

Mindegyik megvan bennünk, de valamelyik jellemzőbb ránk, az amelyikben otthonosabban érezzük magunkat. Használd fel ezt is ahhoz, hogy megteremtsd otthonod sajátos, egyedi hangulatát!

Arany Polgár

Négy Temperamentum: Arany PolgárAz Arany Polgár szociális helyzetéhez és egyéni környezetéhez igazodva alkalmazkodó: vagy trendi, tehát követi a divatot mindenben, úgy ruhákban, bútorokban, mint lakberendezésben, ha modern felfogású, ha inkább a tradíciókat követi, akkor lehetnek népi bútorai, szőttesei, a nagymama komódja, tulipános ládája, ha olyan környezetben él, vagy onnan származik. Ha a tradíció nagypolgári, akkor értékes képek, régi bútorok, csillárok, antik gyűjtemények jelenlétében érhető tetten az Arany Polgárság. Sajátos rendben, struktúrában helyezkednek el a tárgyak, lehet, hogy sok apró tárgy veszi körül, gyűjtemények – pénz, bizonyos korokból származó festmények és őt jobban zavarja, ha a megszokott helyéről elkerül az adott dísztárgy.

Milyen az Arany Polgár és környezete »

Bíbor Bűvész

Négy Temperamentum: Bíbor BűvészA Bíbor Bűvész lehet nagyon extravagáns, vagy nagyon rendetlen akár, vagy különlegesen, kézművesen kreatív (pl. műteremlakás, de tényleges használatban), esetleg hatalmas, színes konyhával, ha főzni szeret, különleges gyüjteményekkel: kalapok, koponyák, egzotikus állatok, stb… megjelenhetnek az „életművészet” érdekes, legújabb kellékei: házimozi, masszázsfotel, - és persze ezek a részletek nem statikusak, hiszen lehet, hogy holnap már valami újfajta dolog kezdi izgatni.

Milyen a Bíbor Bűvész és környezete »

Kék Csillagász

Négy Temperamentum: Kék CsillagászA Kék Csillagász: környezete attól függ, mi a fő koncepciója. Ha valamire nagyon fókuszál, az ahhoz tartozó könyvek, folyóiratok, dokumentumok, ketyerék, egyéb kellékek veszik körül. Lehet, hogy mindezek teljesen elborítják, de az is lehet, hogy egy üres cellában él és koncentrál. Ha történelmi kutatási területe van, lehetnek izgalmas, mások számára értéktelen leletei, amikből ő fantasztikus következtetéseket von le a jövő kozmoszára, összefüggéseire vonatkozóan. Ha pl. a modern építészet izgatja, akkor felépíti magának a XXII. század házát, hihetetlen gépi berendezésekkel, energiaforrásokkal. De mindez egyszerre is megjelenhet az álala tervezett épületeken.

Milyen a Kék Csillagász és környezete »

Zöld Lelkész

Négy Temperamentum: Zöld LelkészA Zöld Lelkésznek Missziója(i) vannak. Aki gyógyító, akár hagyományos, akár alternatív, környezetében megjelennek az ezzel kapscolatos szimbólumok, a könyvek, képek, kellékek. Aki tanár, pedagógiai jellegű eszközök, nemes gondolatok, idézetek, képek, ezeknek tárolóhely. Aki pap: a vallás jelképei, imádkozásra, meditációra alkalmas hely. Aki politikus: térképek, könyvek pl. Churchillről, „Hogyan győzzük meg a népet, mi az igazság” jellegű szakirodalom, valamint kis tanácsterem a legszűkebb hívőtábornak. Aki nagycsaládos: 16 gyermek számára hely, játék, zeneszerszám, tornaterem, mosoda, étterem, stb. A művészetbarát: albumok, szobrok, képek. És itt is érvényes az árnyalatok közti különbség.

Milyen a Zöld Lelkész és környezete »

Négy temperamentum: Zöld Lelkész (NP)

Keresés  
Rend, harmónia, siker
Feng Shui Siker Praktikák

Hírlevél, Feng Shui tippek, megoldások elsőkézből.



Partnerek

Feng Shui Research Center és Joseph Yu mester oldala

CHI Creativ Healing Institute Halassy Marianna Feng Shui Research Center tanára