Hírlevél, Feng Shui tippek, megoldások elsőkézből.
Víz használata a feng shuiban 2.
Mesterséges vizek
Kültéri vizek
Mesterséges vizeket használ a klasszikus feng shui a prosperitás érdekében, az anyagi helyzet fellendítésére. Nagyon lényeges, hogy telkeden hol alakítasz ki medencét, szökőkutat, mesterséges tavat. A jól elhelyezett mesterséges víz fellendíti üzleted, családod anyagi helyzetét, de kedvezőtlen helyen épp az ellenkező hatást fejti ki: anyagi csődöt, betegséget, elszegényedést okoz.
Tervezte és építette: Kenéz Endre
Ez a szép kis tó úgy formájával, mint méretével harmonikusan illeszkedik a környezetébe. Arányai illeszkednek a kert méretéhez és a házhoz is. Kialakítására olyan helyen került sor, mely anyagi fellendülést hoz a ház tulajdonosainak.
Ha kertedben medencét szeretnél kialakítani, feltétlenül konzultálj klasszikus feng shui tanácsadóval! A kertekben kialakított medencék veszélyt is jelenthetnek. Ha olyan házban élsz, ahol már van úszómedence, és azt tapasztalod, hogy az utóbbi pár évben rosszra fordult anyagi helyzeted, érdemes megvizsgáltatnod, hogy milyen irányban helyezkedik el. Ahogy a víz jó helyen prosperitást hoz, rossz helyen a negatív hatást erősíti fel.
Így készül el a Repülő Csillag térkép »
Igaz ez a kültéri csobogókra, szökőkutakra is:
a mozgó víz aktiválja az energiákat, akár kedvezőek, akár kedvezőtlenek!
Beltéri vizek
Ugyanilyen körültekintően fontos elhelyezni a vizet – legyen az fürdőszoba, WC, mosogató, vagy csobogó – épületen belül úgy otthonodban, mint munkahelyeden.
Feng Shui siker megoldások: A fürdőszoba »
A házak, lakások tervezésénél nem mindegy hová kerülnek a vizes helyiségek, hiszen ezen múlik, hogy kedvezően, vagy kedvezőtlenül hatnak életedre, gazdagságot vagy szegénységet hoznak. A klasszikus feng shui tanácsadás során kimérjük a víz kedvező helyét, megválasztjuk a formáját, alakját és színét is. Ezek együttes hatásától lehet eredményt várni. A szakszerűen elhelyezett, kiegészítőként használt eszközök - aqvárium, csobogó - pár hét-néhány hónap alatt meghozzák a kívánt eredményt.
Fontos, hogy a vizet tartsuk mindig tisztán az aqváriumban és rendszeresen tisztítsuk meg a csobogókat is. Sok feng shui tanácsadó hangsúlyt fektet arra is, hogy a halak milyen számban legyenek az aqváriumban: 8 feketét és egy arany színűt javasolnak, de van ahol épp fordítva van. Ennek hátterében az áll, hogy a 9-es császári szám Kínában, melyről azt tartják, hogy szerencsét hoz. A hatás szempontjából ennek nincs jelentősége. Annak viszont igen, hogy az aqvárium fedett-e, vagy nyitott.
A víz használata kényes kérdés a feng shuiban: amennyire hasznos lehet kedvező helyen, olyan kedvezőtlen hatású rosszul elhelyezve: betegséget, párkapcsolati, anyagi problémát okozhat. Kerüld ezért a csobogó használatát a hálóban!
Víz használata a feng shuiban
[1] Természetes vizek »
[2] Mesterséges vizek »
Energiaszegény az otthonod?
Feng shui siker megoldásokkal könnyen segíthetsz ezen!
Életed egyharmadára lehetsz hatással otthonod, környezeted tudatos alakításával. A terek feng shui megoldásokkal történő átalakításával otthonosabb környezetet teremthetsz, ami kedvezően hat kapcsolataidra, egészségedre, anyagi helyzetedre. Ha számodra kedvező helyen ülsz íróasztalodnál, kevésbé fáradsz el és szívesen tanulsz, ágyad helyének megválasztásával alvási problémáidon segíthetsz. Számtalan kérdésre kapsz hatékony választ a feng shui siker megoldásokkal!
Otthonod sikere a Te kezedben legyen! Sikeres Feng Shui megoldások »











