Kapuvédő oroszlánok (Guardian Temple Lions)

A Sikeres Feng Shui oldalain található feng shui kifejezések magyarázata

Kapuvédő oroszlánok (Guardian Temple Lions)

Ezeket a mitikus oroszlánokat kapuőröknek használták, hogy védje a templomokat, újabban az otthonokat és üzleteket is. Úgy tartják, hogy a védelem mellett szerencsét hoz. Általában a bejárati ajtó, vagy főbejárat mellé helyezik őket párban, hiszen az egyik oroszlán férfi, míg a másik nő. A nő oroszlán tartja a lába alatt a kisoroszlánt, mely a védelmet szimbolizálja. A férfi oroszlán gömböt tart a lába alatt, mely az erőt, a tiszta Jang energiát jelképezi. Úgy tartják, hogy nem hoz szerencsét, ha szétválasztják őket, ezért párban helyezik el, így is kaphatók.

Kapuvédő oroszlánok (Guardian Temple Lions) - Sikeres Feng Shui

Fogalomtár

A Sikeres Feng Shui oldalain található feng shui kifejezések magyarázata

Fogalomtár
Feng shui alapfogalmak

Kapuvédő oroszlánok (Guardian Temple Lions) - Sikeres Feng Shui

Feng shui alapfogalmak

Ba Gua » Calabash » Csen trigram »
Csien trigram » Disznó (HAI) » Elemek »
Erősítő - tápláló ciklus » Fehér tigris » Fekete teknős »
Feng Shui » Forma iskola » Fu-Hszi (Fu Xi) »
Gua szám (személyes energia szám) » Gyengítő ciklus » He Tu (folyó térkép) »
Ji King (I Ching) » Kakas (YOU) » Kan trigram »
Kapuvédő oroszlánok (Guardian Temple Lions) » Kecske (WEI) » Keleti csoport »
Ken trigram » Késői égi sorrend » Kígyó (SI) »
Kínai istenek (Fu - Lu - Shou) » Kontrolláló ciklus » Korai égi sorrend »
Kun trigram » Kutya (XU) » Li trigram »
Ló (WU) » Lo Shu » Lou Pan »
Majom (SHEN) » Mérgező nyíl » Nyugati csoport »
Nyúl (MAO) » Ökör (CHOU) » Patkány (ZI) »
Pi Yao » Qi » Repülő csillag »
Sárkány (CHEN) » Sárkányfejű teknős (Dragon Tortoise) » Sha Qi »
Szun trigram » Tien Ti Ren » Tigris (YIN) »
Tizenkét kínai állatjegy » Trigram » Tui trigram »
Vörös Fönix » Xian Tian Bagua tükör » Yin Yang »
Zöld Sárkány »

Kapuvédő oroszlánok (Guardian Temple Lions) - Sikeres Feng Shui

Feng Shui siker megoldásokért fordulj hozzám!

Jobbágy Mária klasszikus feng shui tanácsadó - szervezetfejlesztő és tréner

Jobbágy Mária klasszikus feng shui tanácsadó, szervezetfejlesztő és tréner vagyok, a Feng Shui Research Center magyarországi iskolájának tagja. Mestereim: Master Joseph Yu és Halassy Marianna.

Jobbágy Mária részletes bemutatkozása »

Te is szeretnél olyan környezetben élni, dolgozni ahol egészségesebb, sikeresebb lehetsz?

A klasszikus Feng Shui szemléletének és módszerének megismerésével, tudatos és szakszerű alkalmazásával ez lehetséges!

Célom, hogy olyan környezetet alakítsak ki Veled együttműködve otthonodban és munkahelyeden, ahol egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, sikeresebb leszel! Új perspektívából látod a világot, és tudatosan, egészséges környezetet alakíthatsz magad körül.

Küldetésem, hogy komplex tanácsadással, konzultációkkal, képzésekkel egy hozzáértő csapat közreműködésével hozzásegítsem az embereket és a szervezeteket ahhoz, hogy a természet rendjét követve, környezet-tudatosan éljenek.

Feng Shui sikeres megoldások kérdésed
Nem marad kérdés megválaszolatlan

További információ: Jobbágy Mária »

Telefonon: 20/9120-937

Kapuvédő oroszlánok (Guardian Temple Lions) – Sikeres Feng Shui

Keresés  
Rend, harmónia, siker
Feng Shui Siker Praktikák

Hírlevél, Feng Shui tippek, megoldások elsőkézből.

Partnerek

Feng Shui Research Center és Joseph Yu mester oldala

CHI Creativ Healing Institute Halassy Marianna Feng Shui Research Center tanára