Hírlevél, Feng Shui tippek, megoldások elsőkézből.
Mérgező nyilak (Sha qi) a környezetünkben
Feng Shui az otthonteremtésben
Az ún. mérgező nyilak (Sha qi) azok a tárgyak környezetünkben, melyek alakjukkal, formájukkal, elhelyezkedésükkel balszerencsét, anyagi és egészségi károkat okozhatnak. Ezek megtalálhatók az épületen kívül és az épületen belül.
Különösen kedvezőtlenek azok a mérgező nyilak, melyek a ház bejáratára irányulnak.
Épületen kívül jelentkező mérgező nyilak
Ez lehet a bejárat felé tartó egyenes út, vagy a házban egy egyenes folyosó


Háromszög alakú tető, vagy ház, melynek sarka a bejárati ajtóra néz

Távvezeték oszlop, telefonpóznák

Fa, a bejárat előtt

Magas épületek

Fal a bejárat előtt
Utcai lámpák

Az éles, vágó élek, formák, melyek házunk különböző oldalát érik. Attól függően, hogy milyen helyiséget érintenek és melyik irányából érkeznek, okozhatnak különböző problémákat lakóiknak. Ezért a tervezésnél érdemes erre is tekintettel lenni.
Fontos, hogy figyeljünk a méretre és az arányokra. Egy kisebb fa kisebb veszélyt jelent egy nagyméretű bejárati ajtóra, mint egy öreg, vastag törzsű, mely az egész bejáratot eltakarja.
A többszintes felhőkarcolók éleikkel mérgező nyilak tömegét zúdítják környezetükre. De egy több emeletes irodaépület, vagy egy másik ház sarka is okozhat problémát.



Viszonylag keveset tehetünk abban az esetben, ha házunk bejáratára egy egyenes út irányul. Ilyen helyzetben a legjobb, ha megváltoztatjuk az ajtó irányát és ezt lezárjuk, nem használjuk.
Felüljárók okozta mérgező nyilak hatásait is szinte lehetetlen kivédeni. A felüljáró külső széle éles pengeként „hasít” a ház oldalába. Az építészek számára fontos figyelmeztetés lehet, hogy a tervezésnél ezt a szempontot is vegyék figyelembe.
Mérgező nyíl hatást okoz az is, ha a házunk két nála sokkal magasabb épület közé van „beszorítva”.


Fenyegető formájú, külsejű épület ugyancsak negatív hatású, rossz érzéseket kelt az ott élőkben.
Ugyanezt okozhatják a magas sziklák, ijesztő formájú hegyek.
A feng shui mesterek óvnak az olyan helyektől, mely kegyhelyek, temetők, kórházak közelében található.
A klasszikus Feng Shui tanácsadó munkája azzal kezdődik, hogy alaposan megvizsgálja az épület külső környezetét, hogy felmérje a mérgező nyilak hatását.
Épületen belül jelentkező mérgező nyilak
Oszlopok, gerendák is mérgező nyilak, negatív hatást generálnak. Különösen a hálóban, az ágy fölött veszélyesek, vagy ha olyan helyen vannak, ahol sokat tartózkodunk (étkező, íróasztal).


A kiugró sarkok éleit szobanövényekkel takarhatjuk el. Mérgező nyilnak számít az asztal, polc, szekrény éles sarka is. Ügyeljünk arra, hogy ezek ne nézzenek az ágyunkra, ülőhelyeinkre.


Bizonyos formájú és helyen lévő lépcsők is mérgező nyilak lehetnek: pl. egy csigalépcső a lakás közepén, vagy a bejárattól lefelé vezető lépcső. Kedvezőtlen hatású, ha ágyunk a lépcső alatt van.


Az elektromos berendezések – különösen a hálóban – negatív hatásúak lehetnek, megzavarják az alvásunkat, ezért különösen a számítógépet tartsuk távol a hálótól, ha ez nem lehetséges, legyen minél távolabb a fekhelyünktől.
Mérgező nyilaknak számít a rendetlenség is, a felgyülemlett kacatok, nem használt bútorok, a szekrényből kiömlő ruhák, piszkos, kopott, törött tárgyak, nem működő berendezések.
Figyelj arra, hogy mit látsz konyhád ablakából! Ha szép virágokat, akkor munka közben vidámabb leszel. Ha egy folyosóra, vagy sötét udvarra néz a konyhaablakod, akkor használj színes függönyt, amivel eltakarhatod. Ha kevés a természetes fény mesterséges megvilágítással javíthatsz a helyzeten.
Az oszlopok, gerendák is mérgező nyilak, negatív hatást generálnak, különösen, ha olyan helyen vannak, ahol sokat tartózkodsz.
A kiugró sarkok éleit pl. futónövényekkel fedheted el. Mérgező nyílnak számít az asztal, polc, szekrény éles sarka is. Ügyelj arra, hogy ezek ne nézzenek rád munka közben a konyhában!
A konyha „veszélyes üzem”, hiszen a sok kés, elektromos eszköz, amit használsz balesetet okozhat.
Feng Shui siker megoldások: A konyha »
Energiaszegény az otthonod?
Feng shui siker megoldásokkal könnyen segíthetsz ezen!
Életed egyharmadára lehetsz hatással otthonod, környezeted tudatos alakításával. A terek feng shui megoldásokkal történő átalakításával otthonosabb környezetet teremthetsz, ami kedvezően hat kapcsolataidra, egészségedre, anyagi helyzetedre. Ha számodra kedvező helyen ülsz íróasztalodnál, kevésbé fáradsz el és szívesen tanulsz, ágyad helyének megválasztásával alvási problémáidon segíthetsz. Számtalan kérdésre kapsz hatékony választ a feng shui siker megoldásokkal!
Otthonod sikere a Te kezedben legyen! Sikeres Feng Shui megoldások »

